Felejthetetlen gyerekkor: mi, akik túléltük a 80-as éveket (+videó)

Magyarország a 80-as években és az azt követő évtizedeiben rengeteg változáson ment keresztül. Elvesztek dolgok, amiknek el kellett múlnia, de helyette jöttek új eszmények, értékek, kényelem és kütyük – minden mennyiségben. Akik ezekben az időkben születtek, túlélték a kommunizmus utolsó leheleteit, a rendszerváltozás reményeit, és még most is teszik, amit tenni kell – művelik az élet nagybetűs iskoláját. Ezek az emberek valódi hősök, “olyasféle, igazi hollywoodi mindent túlélő fenegyerekek”.


A mai gyerekeket sem érdekli a politika, mi sem ebben a témában szeretnénk elmerülni. Fontosabb volt az összetartás, a felhőtlen nevetések. Sokkal szívesebben játszottunk kisiskolásként a barátokkal, bigéztünk suli után, babáztunk, vagy épp a dömpereket tologattuk. Sokan, akkor el sem tudták képzelni, hogy 2014-ben ennyi minden áll majd rendelkezésünkre, pl. karrier, kényelem, szórakozás – a köbre emelve.

Azok a 80-as évek:  amikor elmentünk az iskolába (ami akkor sem volt rossz hely) ingyenes filmvetítéseken követhettük Dzsoni és Árnika történetét. A menzán pedig annyit repetázhattunk, amennyi csak belénk fért. A büfében lehetett kapni Balaton szeletet, ami kétszer akkora volt, mint a mai, és Suchard-recept nélkül is finom volt. Voltunk kisdobosok és úttörők, így közösségben érezhettük magunkat, és barátságokra tehettünk szert. (Például a Napsugár őrs és a Mókus Őrs testvérosztály közös programjain vegyülhettünk el korosztályunkkal.)Hirdetés

6 forint 50 fillérért vettük meg a Dörmögő Dömötör újságot, és a 19:10-kor kezdődő Esti mesére mindig odaértünk a TV elé.

Volt takarékbetétkönyv, melybe szorgalmasan ragasztgattuk az 1,2 és 5 Ft-os bélyegeket. (Ezzel biztattak minket a tudatos spórolásra és pénzhasználatra.)

A rendszerváltozás idején, a karhatalom a munkáspárt gyermekeinek tekintett mindenkit, és amikor meghalt Leonyid Iljics Brezsnyev, furcsa mód az egész országnak gyászolnia kellett… Közben nem is igazán érdekelt ez minket.

Az akkori Danubius rádióban (Boros Lajos) dübörgött a “szinti-pop” korszaka, a csúcsszámokat lemezen, vagy kazettán tettük magunkévá a mono hangzással recsegő otthoni “hifin”. Bochkor Gábor akkor futott fel a Klip-mixet vezetve, és Diesel-dzsekit lehetett nála nyerni, ha valaki megmondta mit jelent a Guns n’ Roses neve magyarul. A színes televízió még mindig menőnek számított, aki rendelkezett vele, annak pedig számolnia kellett a potyanézőkkel a kanapén.

A szüleink nem féltettek minket mindenféle kis dologtól. Megettük még a homokot is a közeli játszótéren, és amikor meglátták, nem szaladgáltak jajveszékelve, mert tudták, hogy ők is túlélték… Nem volt gyerekülés a Trabantban, de még biztonsági öv se nagyon, csapból ittuk a vizet, és nem EU-konform mászókán himbálóztunk fejjel lefelé. Túléltük.

Emlékeztek még gyerekkorunk kedvenc dolgaira?

Valószínűleg az egészet nem tudnánk felsorolni egy cikkben, de azért megpróbálunk kiemelni néhány emblematikus velejáróját a 80-as évek korszakából.

1. Bakelit lemez és lejátszó: a fekete korongok, és a nehéz lejátszó egy kincs volt akkor is, ma már csak gyűjtők kedvenc darabjai, de akkoriban is óvatosan tisztogattuk a lejátszófejet, és mérhetetlen precizitással figyeltük, hogy meg ne karcoljuk a lemezeket.

2. Magnókazetta és a ceruza: a jó régi walkmannel mennyit szenvedtünk, ha bekapta a kazettaszalagot, vagy csak nem akartuk, hogy lemerüljön az elem, és egy sima ceruzával vagy Pax-tollal tekertük vissza.3. Fa és kés: ezekből készül a bige.  Ez még ma is megmaradt játék, bár kisebb városokban, falvakban játsszák inkább. Két fadarab kell hozzá, az egyik egy tenyérnagyságú, a másik egy combig érő. A kisebb két szélét csúcsosra fabrikáltuk, és a nagyobb bot alját is, majd ástunk a földben egy lyukat, rá a csúcsos fa és löktük jó magasra, hogy az elkapó ember a másik csapatból el ne érje, különben kiestünk.

Ha szerencsésen ütöttünk, akkor mehettünk az útra, és rávágtunk az egyik szélére, repült magasra, majd “dekázhattunk” vele, amíg jól esett.

4. Buborékfólia: még most is lehet vele találkozni, ha valamilyen törékeny eszközt vásárlunk, ez az, ami megvédi az árut. Mire nem jó egy ilyen kis dolog, nem? Arra mindenképpen, hogy jót nevessünk. Ha nagyon rákoncentráltunk a buborékok pukkasztására, akkor a külvilág is megszűnt, és azon kaptuk magunkat, hogy a másik rajtunk nevet, hogy milyen fejet vágunk.

80-as évek gyerekkor

5. Szánkózás – általában szánkó nélkül:  ha jött a tél, alig vártuk, hogy essen a hó, és kimehessünk szánkózni az utcára, vagy a töltés oldalra, vagy csak egy dombos részre. Ha meguntuk a szánkót, jött a kreatív fenegyerek stílus és előkaptuk a 120 literes kukás zsákot, mert jobban csúszott. Nem törődtünk a hideggel, ha már lilult a szánk, vagy ha éppen a fenekünk fagyott jegesre. Belebújtunk az overálba, amit máskor ciki volt felvenni, de ilyenkor nem, mert eszkimóként éreztük magunkat, igazi hősöknek, akik napnyugtáig élvezhették a száguldást a lejtőkön.

Magyar kártya, tetrisz, nintendó, VHS kazetta, discman, floppy lemez, legó, puzzle, Gazdálkodj Okosan társasjáték, hullahopp karikaparittya, pedálos Moszkvics és még ezer más játék és eszköz, melyek felejthetetlen gyermekkorban részesítettek minket.

Napjainkban: már úttörővé nem avatnak senkit, de ma is vannak táborok, cserkészetek, ahová bármikor elmehet a gyerek megtapasztalni azt, milyen hús-vér közösségben lenni, virtuális helyett. Szabadabb életet élünk, félelem nélkül nyilváníthatjuk ki véleményünket. Beszélhetünk magyarul, és emellett annyi nyelvet tanulhatunk, amennyire csak kapacitásunk van.Becsületre neveltek minket: kisdobosok után lettünk úttörők ha betartottuk a leírtakat.

Ha valamit meg szeretnénk venni, ma már ki sem kell mozdulnunk a lakásból, hisz elég csak felmennünk a világhálóra, és a webshopok, online jegyirodák, és társ-, barátkeresők végtelen tárháza nyílik meg előttünk. Van televíziónk, mobiltelefonunk, és nem is akármilyen, mindenféle csúcs-szuper készülék próbálja könnyebbé tenni a mindennapokat. Mára a sztereó már “elavult” alapkövetelmény, míg 20 éve még az ember földhöz verte a hátsófelét, ha a mono hangzás után, sztereóban dübörgött fel a kívánságműsor aktuális repertoárja…

Néhány dolog azért még ma is velünk van, esetleg továbbfejlődtek, mint pl. a takarékbélyeg, amit 2013 szeptemberében újra bevezettek takarékmatrica néven, ugyanazzal a céllal.

Egy kis nosztalgia, mely nagyszerű érzést kölcsönöz, de vajon miért? Miért ragaszkodunk a múlt szépségeihez? Egyszerű a válasz: arcok társultak az élményekhez.

Ha visszaemlékezünk, szinte mindegyik emlékképben szerepel barát, osztálytárs, vagy családtag. Próbáljuk meg megteremteni gyermekeinknek is a hasonló élményeket. Adjuk át múltunk kincseit, beszélgessünk velük, vonjuk be a hétköznapi teendőkbe is őket – ha például idénye van, pucolja velünk a zöldborsót és hagyjuk, hogy megegye a felét menet közben… Adjunk arcokat, és a valóságban megélt élményeket a kezükbe, hogy a virtuális sztráda mellett, a való világ göröngyein is evickéljenek. Mikor majd felnőnek, ők is elmondhassák magukról, hogy hősök voltak, és a 80-as évek harcosainak emléke is elkíséri őket.

Add Comment