10 dolog, ami bebizonyítja, hogy Angelina Jolie-nak aranyból van a szíve

Angelina Jolie nemcsak egy tehetséges, gyönyörű színésznő hanem egy igazi jótét lélek is, aki mások életével is foglalkozik. Mindent megtesz annak érdekében, hogy az embereket megszabadítsa a szenvedéstől és jobbá tegye a világot.

Több, mint 20 éve indult el a jótékonyság útján, és több ezer ember életét mentette már meg. Aktívan küzd a szegénység, szexuális bántalmazás, a rákos megbetegedések ellen, valamint a nők jogaiért. Feltett szándéka, hogy megóvja a természetet és az ott élő állatokat, gondtalan életet biztosítva nekik. Mindezek mellett szerető édesanya és bátor nő! Mostani posztunkban 9 dolgot hoztunk el, ami miatt joggal mondják róla, hogy arany szíve van.

1, Minden Lara Croft-tal kezdődött

Angelina Jolie 2000-ben Kambodzsába utazott a Tomb Raider című film forgatása miatt. Az ország akkoriban humanitárius válságban volt, mely mély nyomot hagyott a színésznőben. Saját kutatást végzett a problémás helyekkel kapcsolatban, majd több mint 30 országban nyújtott humanitárius segítséget a rászorulóknak. Angelina ezek után az ENSZ humanitárius nagykövetté választotta.

2, Ugyanúgy szereti a természetet, mint az emberiséget

Első gyermekét az egyik kambodzsai árvaházból vette magához, ám mivel azt akarta, hogy a kisfiú kapcsolatot tartson a gyökereivel és az örökségével ezért vett egy házat. Az ingatlan a Samlout Nemzeti Park mellett helyezkedett el. Kiderült, hogy ebben a parkban orrvadászok veszélyeztetik az állatokat. Angelina ezért úgy döntött, hogy megvásárolja a park 60.000 hektárját, s gyönyörű vadon élő helyet varázsolt belőle. A projektet Maddox Jolie-nak keresztelték el és az alapítvány neve Maddox Jolie-Pitt lett.

A kambodzsai kormány viszont nem hagyhatta, hogy jó cselekedetei észrevétlenül maradjanak, ezért a színésznő kambodzsai állampolgárságot kapott.

3, Segíti a menekülteket

Angelina 2001-ben csatlakozott az UNHCR-hez (Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosa). Már évek óta azon dolgozik, hogy segítsen a rászoruló embereken. Az egyik ilyen csoport a menekülteket öleli fel. A különböző országokból bevándorolt emberek életkörülményeinek javítása az egyik fő célja. Ezen kívül segít az iskolák és egészségügyi intézmények építésében mind a lakóhelyüket elhagyni kényszerült menekültek, mind a visszatérők számára.

2010-ben 24 millió forintnak megfelelő összeget adományozott a Tangiban és Afganisztánban élő lányok számára, akiknek általános iskolát is nyitott. Elszomorítónak tartotta, hogy a fiatal lányok nem részesülnek alapfokú oktatásban, és mivel fontosnak tartotta ezt, több országban is nyitott ilyen jellegű intézményt.

4, Nem csak egy, hanem sok különböző alapot támogat

Angelina sokat küzd azért, hogy minden ember életét jobbá tegye. Nemcsak a menekültekkel foglalkozik, hanem mindent megtesz azért, hogy a pénz és a tudatosság növelésére is összpontosítson, valamint küzdjön a rákos megbetegedések ellen. Arra törekszik, hogy megszüntesse a szélsőséges szegénységet. Több hírességgel karöltve támogatja a kiszolgáltatott gyermekeket és árvákat azáltal, hogy megfelelő egészségügyi, oktatási és pszicho-társadalmi támogatásokat nyújt.

5, Harcol a nők jogaiért

Nemcsak segíti a lakóhelyüket elhagyni kényszerült embereket, hanem gondoskodik a háborús övezetekben élő szexuális erőszak áldozatairól is. Fontosnak tartja eme probléma megfékezését, mivel úgy véli a zaklatás teljesen tönkreteszi a nők életét. Az ő védelmük érdekében elindította a szexuális erőszak megelőzés névre hallgató kampányát, melynek célja a szexuális erőszak kivizsgálása illetve annak elítélése.

6, Emlékezteti a nőket, hogy vigyázzanak az egészségükre

A Lara Croftot alakító színésznő mind az édesanyját, mind a nagynénjét elvesztette a mellrák miatt, így neki is nagy esélye van arra, hogy örökölte ezt a szörnyű betegséget. Komoly döntést hozott ennek megelőzésére, ezért mastectomiát végeztetett magán. Nem engedhette, hogy gyerekei emiatt szenvedjenek. A beavatkozás után nyíltan beszélt a műtétről, tapasztalatairól, és arra próbálja ösztönözni a nőket, hogy vigyázzanak magukra.

7, Jótékony célokra adományoz, függetlenül attól, hogy mennyire szükséges

Amikor 2008-ban Angelinanak és Bradnek ikrei születtek Knox és Vivienne Marcheline a különböző megpróbáltak exkluzív fotókat szerezni a gyermekekről. A “People” és “Hello!” magazin úgy döntött, hogy összeáll és megvásárolták a fotókat kb. 4,5 milliárd forintért megfelelő összegért, majd a pénzt a Jolie-Pitt Alapítványnak adományozták.

8, Inspirálja gyermekeit

Lánya, Zahara Jolie-Pitt a híres ékszerész, Robert Procop közreműködésével saját ékszergyűjteményt készített, melynek neve Zahara kollekció lett. Édesanyjához hasonlóan a kollekcióból befolyt összeget eladományozta a Los Angelesben található Ruth Menedékházaknak. Ez a szervezet ideiglenes otthont biztosít a bántalmazott nők és gyermekek számára.

9, Gyermekei is inspirálják őt

Mindent elkövet annak érdekében, hogy a legjobb példát mutassa anyaként a gyerekei számára. Fiát, Maddoxot teljesen lenyűgözik a repülők, ezért Angelina órákat vett, hogy ő maga is tudjon ilyet vezetni.

10. Sokat segít a katasztrófaelhárításban.

2011-ben egy halálos tornádó mintegy 8000 otthont és 400 tett tönkre Missouriban. Angelina és volt férje, Brad Pitt 500 000 dollárt adományoztak a Maddox Jolie-Pitt Alapítványtól a város újjáépítéséhez. Ezt megelőzően, 2010-ben Haitit pusztította földrengés, és a pár egymillió dollárt adományozott az áldozatok számára nyújtott segítségért.

Add Comment