13 fotó nőkről, akik a furcsa viselkedésükkel vonzzák magukra a figyelmet

1 Lássuk mit is vegyünk fel a bevásárláshoz…igen, a menyasszonyi ruha határozottan a legjobb választás!

Néhány ember tényleg kiszámíthatatlan. Nem csak furcsa szokásaik vannak, de hajlamosak bármit megtenni azért, hogy felkeltsék velük mások figyelmét. Néha talán nem is tudatosan csinálják, de ha megjelennek valahol, ott biztos, hogy kő kövön nem marad és minden szem rájuk szegeződik.

2 A közúti nézeteltérés elrendezésének legjobb módja néha, ha elegánsan kiszállsz a kocsidból a pirosnál, és egy bozótvágóval a kezedben higgadtan odasétálsz a másik autó sofőrjéhez, hogy számon kérd a problémát. Mellesleg igen, ez egy

3 A fotós azt mondta, hogy próbáljanak természetesen mosolyogni, de ez szemmel láthatóan nem mindenkinek sikerült. Vagy van, akinek ilyen a természetes mosolya, nem tudjuk.

4 ,,Az állásinterjún nagyon jót nevettek, amikor azt mondtam, hogy pizsamában szoktam dolgozni. Hát íme.”

5 Ennek a nőnek egy cápatornádó, vagyis a Sharknado című film inspirálta az utcai viseletét.

6 Állítólag annyira berúgott, hogy így ment végig a városon és közben azt kiabálta: “Én egy teknős vagyok!”.

7 Ez a lány nyilván nem szereti, hogyha ülnek mellette a tömegközlekedésen, és elegáns megoldást talált rá, hogyan kerülhetné ezt el.

8 Mindenki másképp védekezik a baktériumok és a vírusok ellen.

9 Az vesse rá az első követ, aki még nem akart magának Uruk-hai kardot rendelni az internetről.

10 Érezted már úgy, hogy teljesen beszippant az irodai munka?

11 Most miért? Te még sosem voltál döntésképtelen, amikor el kellett döntened, hogy melyik cipődet vegyed fel

12 Nem a legjobb helyet választotta magának a lustizós Facebookozáshoz.

13 A kislány több száz dollár értékű játékot rendelt magának az interneten és semmit sem szólt róla a szüleinek. Aztán megjöttek a csomagok…

Add Comment