15 piszokul szerencsés ember, akik közös fényképeket találtak hírességekkel az fotóalbumukban

“Apám és David Bowie, együtt vakációztak Görögországban, 1988-ban.”

Sok ember álmodik arról, hogy egy nap összefut egy hírességgel, akivel több képet is készíthet. A nagyszüleink vagy épp a szüleink fiókjaiban több képet is lehet találni, amin bizony olyan személyek is láthatók, akiket ma már a Tv-ben, és egyéb oldalon lehet viszont látni, például Bruno Marst, Chuk Norrist, Samuel L. Jacksont vagy Robin Williamst.

2, “Egyszer láttam Samuel L. Jackson-t egy repülőtéren, aki észrevette, hogy én és az unokatestvérem mennyire csetlünk-botlunk, mert nem mertük megkérdezni, hogy készíthetünk-e vele képet. Ezután hirtelen ott termett és megkérdezte, hogy akarunk-e vele egy képet csinálni.”


3, “1983-ban három másik tanulóval együtt lehetőséget kaptunk, hogy interjút készítsünk Ozzy Osbourne-al. Az érzés egyszerűen felbecsülhetetlen volt.”

4, “Egyszer megállítottam egy kocsit, és kiderült, hogy Al Pacino ült benne. Sosem volt olyan boldog, mint akkor.”

5, “A képen nagyapám és Elvis Presley állt az 1950-es évek végén a német háború után. El sem hiszem, hogy ismerték egymást.”

6, “A nagybátyám és Jimmy Carter egy képen szerepeltek 1980-ban.”


7, “A szobatársam anyukája az 1980-as években randizott James Gandolfini színésszel.”

8, “Az édesapám olyan osztályban végezte el a tanulmányait, ahol Chuck Norris volt a tanár.”

9, “A barátnőm édesanyja találkozott Al Pacinoval és nem bírta ki, hogy ne csináljon vele képet.”

10, “Egy nyaraláson találkoztam Shaquille O’Neal-al, aki a “nyakamnál” (valójában a karomnál) emelt fel.”


11, “Az édesanyám 1982-ben olyan menő volt, hogy Robin Williams és Billy Crystal társaságában bulizott.”

12, “A nagymamám nagyon sokáig Chuck Norris tolmácsa volt. El sem tudom mondani mennyire büszke vagyok rá.”

13, “A nagyapámnak sikerült képet csinálnia a legendás Elvis Presleyvel.”


14, “A nagymamám sokszor mesélt egy kisfiúról, aki a nyaralásuk alatt állandóan énekelt. Kiderült, hogy a kisfiú valójában Bruno Mars volt.”

„A mostohaapám végezte az összes repülést Jamie Lee Curtis számára a Két tűz között c. filmben. Ő itt együtt Arnold Schwarzeneggerrel és Jamie Lee Curtis-szel.


Add Comment