Vajna Tímea: Csak a lúzereknek nem telik gyémántra..

November 25-én a Fővárosi Törvényszék elrendelte a kisebbségi tulajdonos Vajna Tímea miatt ismertté vált gyémántkereskedő cég, a Dorottya Diamond Palace Kft. felszámolását — derül ki cégbírósági iratokból.

Kipakolták, üresen áll Vajna Tímea gyémántüzlete, a Dorottya Diamond Palace. Korábban azt mondta, folyton loptak a cégből.

Még a TV2-n futó kétrészes riportban beszélt Andy Vajna özvegye arról, hogy nemcsak a Mr. Funk kasszájából szedték ki a pénzt a dolgozók, de a gyémántos cégük is elég rosszul áll, a többi között amiatt, mert „folyton loptak belőle”. Hogy ez pontosan mit jelent, nem tudni. A Dorottya Diamond Palace Kft. az Opten céginformációs adatai szerint négy éve négy alkalmazottal indult, amiből egy hónappal későbbre tizenhat lett. A legtöbben 2016 szeptemberében dolgoztak a Dorottya utca 6. alá bejegyzett üzletben, tavaly már csak tizenketten, az idei áprilisi tízfős létszám pedig májusra lenullázódott, azaz mindenkit elküldtek.

Emlékezetes, hogy a cég beharangozása többször is heves indulatokat váltott ki az emberekből. Még 2015 elején szállt be 49 százalékos tulajdonrésszel a Vajna Tímea és Andy Vajna közös érdekeltségének számító Beauty Enterprises Hungary Rendezvényszervező Kft. Akkor az Operabálon méregdrága ruhában parádézott Vajna Tímea, és fotót is készített róla, a kép mellé pedig azt írta, hogy:

Remélem, minden nő valami hasonlót kapott Valentin-napra! A gyémánt örök! Minden nő megérdemli a csillogást.

Sokan felháborodtak, mire Vajna Tímea nem hagyta annyiban a dolgot, szerinte azok a férfiak, akik leszólják őt emiatt, igazi lúzerek, ugyanis egy nőnek igenis szüksége van gyémántra.

Add Comment