Parádés baleseti kárbejelentők, amiken a “baleset oka” rublikát öröm olvasni

Az egyre nagyobb jólétnek köszönhetően egyre több autó fut az utakon, sőt általánosságban egyre többet használják az emberek az autóikat, így nem csoda, hogy baleset is egyre több van. Ilyenkor pedig mit lehet tenni, ki kell tölteni egy kárbejelentő űrlapot, hogy fizessen a biztosító.

Ezek rendszerint tárgyilagosan megírt szövegeket szoktak tartalmazni, ám van az úgy, hogy élet ide és becsempész némi humort, ahogy alább is olvashatjuk majd

1. Hazafelé tartva véletlenül rossz házba álltam be, és összeütköztem egy fának, ami az én kertemben nem volt.

2. A másik autó nekem ütközött anélkül, hogy ezt a szándékát előre jelezte volna.

3. Azt hittem, hogy az ablakom le van húzva, de aztán rájöttem, hogy nem, amikor kidugtam a kezem rajta.

4. ütköztem egy álló kamionnal, ami a szembejövő sávban közeledett.

5. A teherautó a szélvédőn keresztül a feleségem arcába tolatott.

6. Egy gyalogos nekem jött, és az autó alá feküdt.

7. A fickó elfoglalta az egész úttestet, jónéhányszor kikerültem mielőtt elütöttem.

8. Lehúzódtam az út szélére, megláttam az anyósomat és nekimentem a vasúti töltésnek.

9. Abbéli igyekezetemben, hogy agyonüssek egy legyet, nekimentem egy telefonpóznának.

10. Egész nap növényeket vásároltam, majd hazaindultam. Amikor egy kereszteződéshez értem, egy sövény ugrott elő és megzavarta a látásomat, így nem vettem észre a másik autót.

11. Negyven éve vezetem az autómat, de most elaludtam a kormány mellett és balesetet szenvedtem.

12. Végveszélyben az orvoshoz siettem, amikor a csuklóm kificamodása balesetet okozott.

13. Amikor a kereszteződéshez értem egy stop tábla jelent meg az úton, ahol eddig semmilyen tábla sem volt. Nem tudtam elég gyorsan fékezni és így elkerülni a balesetet.

14. Hogy elkerüljem az autóm első lökhárítójának sérülését, elütöttem egy gyalogost.

15. Az autóm szabályosan parkolt, miközben beletolatott egy másik autóba.

16. Egy láthatatlan autó előtűnt a semmiből, nekiment az enyémnek, majd eltűnt.

17. Bár azt mondtam a rendőröknek, hogy semmi bajom, amikor levettem a kalapomat, azt vettem észre, hogy koponyasérülést szenvedtem.

18. Biztos vagyok benne, hogy az az öregember nem is akart átmenni a másik oldalra, amikor elütöttem.

19. A gyalogos csak bóklászott, nem tudta, merre menjen, így hát elütöttem.

20. Láttam egy lassan mozgó, szomorú arcú öregembert, amint lepattan az autóm motorháztetőjéről.

21. A baleset közvetett okozója egy kiscsávó volt egy kis autóban, nagy szájjal.

22. Kirepültem az autóból, amikor az leszaladt az útról. Később talált meg néhány kóbor macska.

23. A telefonpózna nagyon gyorsan mozgott. Megpróbáltam kitérni az útjából, amikor nekem ütközött.

Add Comment