Nem engedték hogy a karjaimba vegyem a gyerekemet, egyedül halt meg – egy édesanya torokszorító vallomása

A világ egyik legjobb hírét kapta 10 nappal ezelőtt a brit Thomas Davies. A férfi felesége ugyanis egészséges fiúnak adott életet. A 27 éves Thomas azonban egyik nap a munkája végeztével érezte, hogy valami nem stimmel nála, levert volt, lázas lett és köhögni kezdett. Kórházba került, ahol megállapították, hogy koronavírussal fertőzött.

„Amikor megérkeztem a kórházba, mindenki talpig védőfelszerelésben volt. Nem engedtek a közelébe. Még csak meg sem nézhettem. Nem zárhattam a karomba a kicsi fiamat, egyedül, a családja nélkül kellett meghalnia” – mesélte zokogva a férfi édesanyja, Mandy Davies.

Az asszony azt is elmondta, nem is értették, mi történt. Thomas ugyanis fitt, egészséges, energikus volt, nem dohányzott és mindig vigyázott magára.

„Amikor elmondták, hogy koronavírussal fertőzött, sokkot kaptunk. Zombi üzemmódra kapcsoltunk” – emlékezett vissza az anya.

„Thomas felesége, Rhiannon teljesen kikészült. Darabokra tört a szíve. De még csak meg sem ölelhetem őt vagy az unokáimat, mert karanténba helyezték őket”.

Forrás

Add Comment