Döntött a katolikus egyház: tilos lesz hazavinni szeretteink hamvait

Hiába a végakarat, mostantól nem szabad szétszórni az elhunytak hamvait, sőt haza sem szabad vinni a hamvakat őrző urnát.

A Hittani Kongregáció döntéshozói az útmutatásukban közölték, hogy komoly változások jönnek a te­metkezési szokásokban.

In­nentől kezdve nem engedélyezik az elhunytak ham­vainak az otthon tartását, de még a hamvaknak a szétszórását sem.

Az egyház 1963-ig magát a hamvasztást is tiltotta.

Ahhoz ragaszkodnak, hogy a halottakat kizárólag temetőben vagy más felszentelt helyen kell eltemetni. Úgy vélik: ha valaki magántulajdonként, otthon tartja a szerette hamvait, azzal elveszi tőle a megemlékezés lehetőségét.

A Vatikán abban az esetben sem engedi a hamvak szélnek eresztését, ha ehhez az elhunyt a végakaratában ragaszkodik. Nemet mondanak arra is, hogy a hamvakat a családban megosszák, és az sem jöhet szóba, hogy emléktárgyakat és ékszereket készítsenek belőle.

Gőcze Edit kegyeleti szakértő szerint a szórásos temetés vagy az urnák hazavitele a temetések közel felében vált gyakorivá.

– Ennek nem csak anyagi okai vannak. Lehet, hogy a temetőt nem tudják sűrűn látogatni, és úgy gondolják, hogy ez otthon jobban lehetséges.

Gyakran választják a szórásos temetést azok, akik nem akarják a hamvakat hazavinni, és a sírhely látogatását sem tudják megoldani, azt azonban nem szeretnék, ha a sír elhanyagolódna – mondta a Borsnak a szakértő.