Bejelentették!Ekkor lehet VÉGE A koronavírus járványnak >>> CSAK EKKOR TÉR VISSZA AZ ÉLET A normál kerékvágásba

MEGVAN A DÁTUM! Ekkor lehet VÉGE A koronavírus járványnak >>> CSAK EKKOR TÉR VISSZA AZ ÉLET A normál kerékvágásba :

A Covid-19-világjárvány még egyáltalán nincs közel a végéhez – jelentette ki hétfőn genfi sajtótájékoztatóján Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója

  • Tedrosz megjegyezte, hat hónappal azután, hogy Kína először riasztotta a WHO-t az új légzőszervi megbetegedéssel járó fertőzés miatt, 10 millió ember fertőződött meg igazoltan és 500 ezer halt meg.

  • “A vírusnak még mindig nagy a mozgástere, még sokan megkaphatják a betegséget” – jelentette ki a főigazgató, aki szerint noha néhány ország ért el haladást, globális szinten gyorsul a járvány”.

  • Tedrosz közölte, hogy a WHO a héten értekezletet tervez összehívni, amelyen elemzik a betegség elleni harcot célzó kutatások eredményt, és bejelentette, hogy a WHO szakértőket küld Kínába, hogy segítsenek feltárni a SARS-CoV-2 nevű vírus eredetét.

Michael Ryan, a WHO vészhelyzeti igazgatója közölte, hogy jelentős haladást értek el a fertőzés megakadályozására szánt biztonságos és hatékony oltóanyag kifejlesztésében, de továbbra sincs biztosíték arra, hogy sikerrel jár az erőfeszítés.

Ezalatt az országok a betegség ellen teszteléssel, az igazolt fertőzöttek elkülönítésével és az érintkezéseik feltárásával harcolhatnak a járvány ellen – tette hozzá Ryan. Kiemelte Japánt, Dél-Koreát és Németországot a vírus elleni “átfogó és fenntartható stratégiájuk” miatt,írja a portfolio.hu

Mikor térhet vissza az élet a normál kerékvágásba?

“Nem egy bizonyos napon ér majd véget a koronavírus-járvány” – hangsúlyozza Angela Rasmussen virológus, utalva arra, hogy hiába kapják meg az emberek a védőoltást, nem érdemes azzal számolniuk, hogy azonnal visszatérhetnek majd korábbi életükhöz. Hozzáteszi: jelenlegi tudásunk szerint ez egy évekig elhúzódó folyamat lesz.

Óvatos becslések szerint a nyájimmunitás eléréséhez Amerikában – belekalkulálva azt is, hogy a reprodukciós ráta egy alatt marad, vagyis a fertőzöttek egy embernél kevesebbnek adják át a betegséget – akkor valósulhat meg, amikor a lakosság 60-70 százaléka immunitást szerez. Ehhez viszont kutatók szerint arra van szükség, hogy a vakcina hatékonysága legalább 75 százalékos legyen.

címlapfotó:illusztráció