Figyelem! Halálos járványra figyelmeztetik a teljes magyar lakosságot! A legnagyobb veszélyben azok vannak akik 1969 előtt születtek!

Az 1969 előtt születettek egyáltalán nem, a későbbi generációk is csak részlegesen védettek a kanyaró ellen, mivel 1990-ben lecserélték azt a vakcinát, amelyet addig használtak – mondta Almási István, a szekszárdi Balassa János Megyei Kórház infektológus főorvosa az M1 szombati híradójában.

A főorvos szerint a mostani védőoltás már megfelelő védettséget biztosít, ráadásul a oltást ismétlik kisiskolás és kamasz korban. Ugyanakkor a védettség csökkenhet felnőttkorra, de a betegség kialakulását és a járványt még így is megakadályozhatja – mondta.

Naponta 7000 gyereket ölnek meg olyan betegségek, amelyek viszonylag egyszerűen megelőzhetők lennének. Ezen kórokozóknak már el kellett volna tűnniük a Föld színéről, mégis léteznek, sőt sok esetben ismét támadásba lendülnek – figyelmeztet az UNICEF. A szervezet “harcot hirdetett” a helyzet javításáért.

Az elmúlt években megkétszereződött a kanyarós esetek száma és a koronavírus-járvány miatt az összes védőoltás nehezebben ér célba, a fertőző gyermekbénulás például új helyeken bukkant fel.

Az újonnan terjedő Covid-19-re még nincs megfelelő oltás, sok más betegség ellen viszont van. Az UNICEF és partnerei oltják be a világ gyermekeinek közel felét, ezzel a szervezet a földkerekség legnagyobb oltóanyag-vásárlója. A vakcinák évente 2-3 millió gyerek életét mentik meg. Az oltóanyagok védelmet nyújtanak többek között a TBC, a kanyaró, a járványos gyermekbénulás, a rotavírus, a mumpsz, a szamárköhögés és sok más veszélyes, potenciálisan halálos kór ellen.

Számos országban a koronavírus miatt ideiglenesen leálltak az oltási programok, Afganisztánban és Pakisztánban például új járványos gyermekbénulásos esetek jelentek meg, mert a szervezet egy időre kénytelen volt felfüggeszteni a vakcinációs tevékenységét – figyelmeztet az UNICEF.

Hetvenhét ország kétharmada jelentett visszaesést az oltási szintekben a világjárvány hatására.

A háború sújtotta Jemenben 2005, a szintén konfliktusokkal terhelt Szudánban 2009 óta most először regisztráltak új megbetegedéseket. Huszonnyolc éve nem volt olyan fennakadás az oltási folyamatban, amilyennel jelenleg szembesülnek.A kanyaró térnyerése drámai:

az UNICEF már akkor riadót fújt, amikor 2017-ről 2018-ra megduplázódtak a megbetegedések, majd 2019-re tovább romlott a helyzet közel egymillió ismert megbetegedéssel. Európai államokba, többek között Csehországba és az Egyesült Királyságba is betört a kanyaró. A koronavírus-járvány most a többi kór terjedésének is kedvez.

Ez egy globális háború, ami miatt az UNICEF Magyarország itthon is arra kér mindenkit, hogy segítsen azt megnyerni. Szerencsére ezek ellen az akár halált is okozó betegségek ellen már léteznek tökéletes szerek, hatékony használtukhoz azonban támogatásra van szükség, különösen a koronavírus okozta nehéz helyzetben.Nyitókép: UNICEF

Add Comment