Berki Krisztián és Hajdú Péter továbbra is szerepel a NAV adóslistáján

Az adóhatóság negyedévente teszi közzé azoknak a nevét és elérhetőségét, akiknél az előző negyedévben tízmillió forintnál, nem magánszemélyek esetében 100 millió forintnál nagyobb összegű adóhiányt állapítottak meg. A negyedéves adóslistát vezető cégen ötmilliárd forintot hajtana be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Kevesebb magánszemély és vállalkozás került fel a NAV jelentős összegű adóhiánnyal rendelkező adózókat felsoroló listájára az idei második negyedévében az előző negyedévhez képest – írja a Napi.hu. Ezúttal hatvanan vannak a listán a korábbi hetvenkilenccel szemben.

A második negyedévben a nagyadós listára került 32 magánszemély és 28 vállalkozás összes tartozása összesen 25 és fél milliárd forint, ebből a megállapított 10,8 milliárd forintot adóhiány tesz ki, a kiszabott mulasztási és adóbírság pedig 14,7 milliárd forint.

A legnagyobb adóhiányt, 1,8 milliárd forintot a budapesti székhelyű Total-Ink Kereskedelmi Kft.-nél tárta fel az adóhivatal, és még 3,3 milliárd forint bírságot is kiszabott. A Napi.hu utánajárt, a Total-Ink ügyvezetője egy szlovákiai lakóhellyel rendelkező férfi, a tulajdonosa a szintén nagykereskedő SCH Trade Irodatechnika Kft. A 2018-as beszámolójában az állt, hogy egy tucat kapcsolt vállalkozása van, ezek főleg szintén nagykereskedelemmel és vagyonkezeléssel foglalkoznak.

A NAV több mint kétmilliárd forintot hajtana be egy magánszemélyen, amely a lista második legnagyobb adótartozója: a budapesti lakóhelyű Bedő Andrással szemben 777 millió forint adóhiányt állapítottak meg, és 1,4 milliárd forintnyi bírságot szabtak ki. Az eredményes behajtásnak azonban feltételezhetően nincs sok esélye, ugyanis Bedő neve 19 vállalkozásban tűnik fel cégvezetőként vagy tulajdonosként a Céginfo.hu keresőjében, de közülük 17 felszámolással vagy kényszertörléssel megszűnt, vagy folyamatban van a megszüntetésük, a két még működő cégben pedig már nem tag, illetve cégvezető. A vállalkozások többsége egykor gépjármű-kereskedelemmel foglalkozott, de volt köztük vegyes termékkörű nagykereskedelemmel, PR-ral és épületgépészeti szereléssel foglalkozó társaság is.

A 180 napon keresztül folyamatosan fennálló tízmillió forintot meghaladó adótartozással rendelkező magánszemélyek listáján (június végi állapot szerint) 2793 név olvasható, közülük 2051 fő magánszemélyként, 703 fő egyéni vállalkozóként halmozott fel tartozást. Továbbá 39 olyan személy is nagyadós, akik a NAV adatai szerint nem rendelkeznek lakcímmel. Visszatérő név a listán Berki Krisztián tévés celeb, aki indult a főpolgármesteri posztért.

A 180 napon keresztül folyamatosan fennálló százmillió forintot meghaladó adótartozással rendelkező szervezetek június végi listájára 1361 gazdasági társaság került fel. Közülük két vállalkozás csődeljárás alatt van, 226 cég működik, a többi viszont már kényszertörlés, felszámolás vagy végelszámolás alatt áll. Ez azt jelzi, hogy nem sok reménnyel kecsegtet a velük szembeni százmilliárdos nagyságrendű adótartozás behajtása.

A működő cégek között szerepel Hajdú Péter műsorvezető és producer egykori műsorgyártó vállalkozása, a Frizbi Entertainment Kft., amely közvetve már egy ukrajnai magánszemély tulajdonába került. A Frizbinél 494 millió forint adóhiányt tárt fel a NAV. A cégnél 2016-ban adónyomozás indult, ami most nyár elején vádemeléssel zárult – írta meg a Magyar Hang. A fővárosi főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat.

Add Comment