Kiütötte a vírus: Vajna Tímeát súlyos szövődményekkel kezelik

Nagyobb a baj Vajna Tímeánál (37), mint először gondolta, a koronavírus-fertőzés miatt ugyanis szövődmény alakult ki a tüdejében.

Aggasztó számára, hogy még hetekkel a megbetegedése után is küzd a fájdalmas tünetekkel Vajna Tímea. A Blikknek elárulta, már nem csupán otthon fekve kúrálja magát, kezelésekre is kell járnia a tüdőgyógyászatra.

– Mivel nagyon fáj még a tüdőm, valamint az egész mellkasom nyilall felül, a pulmonológiára kell mennem a visszamaradt szövődmények miatt, mert gyógykezelésre szorulok – nyilatkozta lapunknak Andy Vajna özvegye, akiről pár napja a Bors írta meg, hogy külföldi utazása során, augusztus elején kapta el a fertőzést, ami miatt hatósági karanténban kellett maradnia.

Azért mesél saját tapasztalatairól, hogy másokat is elővigyázatosságra intsen, mert mint az esete is jelzi, még a fiatalokat sem kíméli a betegség. Az ő szervezetét pedig nagyon megviselte a vírus, ráadásul még nincs túl az egészen.

– Még most sem vagyok százszázalékos, sportolni, futni egyáltalán nem bírok, mindentől kifulladok. A családommal nem találkoztam, itthon voltam egyedül, az állatokat próbáltam ellátni és takarítottam, amikor kicsit jobban éreztem magam. A céges ügyeket intéztem e-mailen, feküdtem, filmeket néztem.

Tímea azt is elmondta, vannak jobb és rosszabb napok, és azért is kell különösen figyelnie, mert korábban mononukleózissal, azaz heveny vírusos megbetegedéssel, más néven mirigylázzal is meg kellett küzdenie. Akkor két hétig volt kórházban 39 fokos lázzal. Most sokkal tovább tart a teljes gyógyulása, mert a koronavírus károsította a tüdejét. A párja szervezetét is megtámadta a koronavírus.

– Zoli is velem volt azon a szülinapi bulin, és sajnos ő is elkapta, de neki erősebb az immunrendszere, és hamarabb átment rajta a vírus. Sok ismerősünk tünetmentesen átvészelte, de Andy barátja, akinek a szülinapját ünnepeltük, kórházba került, mert idősebb – mesélte Tímea, akire a napokban kezelések várnak, de bízik benne, idővel teljesen felépül. – Ma voltam újra tesztelésen, pénteken lesz eredmény, valószínűleg tüdőgyulladásom van. Bent akartak tartani a kórházban, végül hazaengedtek.

Akár életveszélyes is lehet

– A legveszélyesebb szövődmény, hogy a beteg bele is halhat a fertőzésbe. A koronavírus több szervet is károsít, de a leggyakoribb panasz a tüdőt érinti – nyilatkozta a Blikknek dr. Kóczán István belgyógyász.

– Légzési nehézség lép fel, tüdőgyulladás alakulhat ki, ami magas lázzal, mellkasi fájdalommal és köhögéssel jár. Rendkívül hosszú a gyógyulási folyamat, és pontosan még nem is ismerjük a késői utóhatásokat. Ami biztos, hogy a fellépő oxigénhiány a többi szervet is károsítja.

Add Comment