KESERŰ FORDULATOT vett a járvány! ÚJRA JÖN A KIJÁRÁSI KORLÁTOZÁS ÉS VÁSÁRLÁSI IDŐSÁV? Gulyás Gergely a következőt jelentette be

Arról, hogy napirenden van-e a 65 év felettiek számára a vásárlási sáv ismételt bevezetése azt mondta: egyelőre nincs, a most elfogadott szabályok egy hónapig mindenképpen hatályban lesznek.

A nemzeti konzultáció adatait szeptember közepéig értékelik, és ez lehetőséget ad az új döntések meghozatalára – jelezte a tárcavezető.

További kérdésre megerősítette: a kormány augusztus 1-től nem vállalja át a koronavírus-teszt költségeit, továbbra is ez a szabályozás marad életben. Ha valaki szabad akaratából utazik külföldre, akkor a teszt költségeit nem az adófizetők állják.

Ha valaki kontaktkutatás miatt került karanténba, és két nap után van két negatív tesztje, akkor “szabadulhat” a karanténból. Ebben az esetben továbbra is megtérítik a költségeket – jelezte.

Elhagyni az országot lehet, de a hazatérés után nagyon szigorú szabályok érvényesek – rögzítette. A színkódokat illetően jelezte: két színkód van, Magyarország zöld, minden más vörös.

Azért dolgoznak, hogy az iskolákat ne kelljen bezárni, arról is határozott a kabinet, hogy hatósági döntéssel lesz lehetőség, – külön-külön iskolánként mérlegelve – a bezárásra. Rámutatott: nem várt módon jól vizsgázott a digitális oktatási rendszer, de mindenkinek az az érdeke, hogy rendes menetrend szerint működhessenek az iskolák.

Az őszre halasztott osztálykirándulásokról azt mondta: belföldön erre van lehetőség, minden esetben külön mérlegelés alapján.

A belföldi turizmust továbbra is bátorítják, és azért hoznak ilyen szigorú intézkedéseket, ami néhány kivétellel teljes határzárt jelent, hogy az élet normális keretek között tudjon folyni az ország határain belül – mutatott rá.-írja a kormany.hu

Szeptember 1-jétől ismét szigorodtak a beutazás feltételei. Erre azért van szükség, mert egész Európában érzékelhető a járvány második hulláma. A magyar emberek egészségére és munkahelyére  az egyik legfőbb veszélyt most a vírus behurcolása jelenti. 

A külföldről hazatérő magyar állampolgárok fő szabály szerint 14 napos hatósági házi karanténra számíthatnak, az alól csak 2 db beutazást követően Magyarországon készült negatív PCR-teszt esetén kaphatnak felmentést. Íme a részletek.

A határon való belépés

Külföldről érkező magyar állampolgár, illetve a  magyar állampolgár magyar állampolgársággal nem rendelkező családtagja személyforgalomban Magyarországra történő belépése során egészségügyi vizsgálaton eshet át, amelynek tűrésére köteles.

14 napos hatósági házi karantén

Ha a  magyar állampolgár esetében a határátlépéskor végzett egészségügyi vizsgálat a  fertőzés gyanúját állapítja meg, az illetékes járványügyi hatóság (a magyarországi lakóhely/tartózkodási hely szerint illetékes járási/kerületi hivatal) által kijelölt karanténban vagy  – ha az nem jelent járványügyi kockázatot – 14 napos hatósági házi karanténban (az otthonában) kerül elhelyezésre. Ugyancsak hatósági házi karanténra köteles az a külföldről hazatérő magyar állampolgár, akinél az egészségügyi vizsgálat fertőzés gyanúját nem állapítja meg. Erről már a határátlépéskor hivatalos dokumentumot kap. A hatósági házi karantént jelző piros cédulát pedig köteles a lakás bejárati ajtajára kiragasztani, és otthonában tartózkodni. A hatósági házi karantén betartását a rendőrség ellenőrzi személyesen, vagy az érintett hozzájárulása esetén elektronikusan.

Lásd: https://hazikaranten.hu/

Ingázókra vonatkozó szabályok

Mind a szomszédos országok állampolgárai, mind a magyar állampolgárok is karantén mentesen jöhetnek be az országba vagy térhetnek haza, amennyiben a határtól 30 km-en belül laknak és Magyarországon vagy a szomszédos országban is csak a határtól számított 30 km-es sávban jogosultak tartózkodni. Ez a munkájuk miatt ingázókat segíti.

Felmentés a karantén alól

Az érintett választhat, hogy letölti a 14 napos kijelölt vagy hatósági házi karantént, vagy ha szeretne az alól felmentést kapni, azt kérelemre,  önköltségen – a belépést követően 5 napon belül legalább 48 óra különbséggel – két alkalommal elvégeztetett negatív PCR-teszt megléte esetén teheti meg.  A PCR-teszt tehát nem kötelező, csak abban az esetben kell elvégeztetni, ha az illető szeretne felmentést kapni a karantén alól.

Ez esetben az ügyintézés menete a következő. Az országba lépést követően kérelmet kell benyújtania a magyarországi lakó/tartózkodási hely szerint illetékes járási hivatalhoz, illetve Budapesten a kerületi hivatalhoz, amelynek díja háromezer forint. A kérelmet ügyfélkapun keresztül vagy email útján szükséges benyújtani. Az ügyfélkapus kérelmet a kérelmező ügyfélkapun keresztül nyújtja be. Az Ügyfélkapura történő bejelentkezés után az https://epapir.gov.hu/ felületen a Dokumentumok alatt tölthetik fel a kérelmet, amelyet a lakóhely, tartózkodási hely szerint illetékes kormányhivatalhoz vagy járási hivatalhoz kell megküldeni. 

Az illeték megfizetése utalással történik a Magyar Államkincstár által vezetett Eljárási illetékbevételi számlára, amelynek száma: 10032000-01012107. A kérelmező ezután kapja meg az engedélyt, amelynek birtokában a tesztelés idejére elhagyhatja a karantént és felkeresheti az általa választott mintavételi helyet.

Ha  mindkét PCR-teszt negatív,  akkor a területileg illetékes járási/kerületi járványügyi hatóság határozatot ad ki a hatósági házi karantén alóli felmentésről.  Csak a határozat megérkezését (ezt elektronikusan küldik meg) követően hagyható el a karantén és vehető le az ajtóról a piros cédulás karantén figyelmeztetés.

Add Comment