Az éghajlatváltozással foglalkozó tudósok szerint, kifogyunk az időből, hogy megmentsük a világot

Bár az egész világ tisztában van azzal, hogy a klímaváltozás egy égetően nagy probléma, mégis hajlamosak vagyunk arra, hogy a cselekvés helyett inkább homokba dugjuk a fejünk.

Fogy az idő: a szakértők szerint kevesebb, mint két év van hátra a bolygónk megmentésére!

Az utóbbi években egyre magasabb nyári hőmérséklettel kell megküzdenünk ott is, ahol eddig mondhatni elviselhetőek voltak a nyarak. Természetesen a nyár azért van, hogy meleg legyen, de ne mondja senki, hogy az a normális, hogy a nap egyik felében harminc fok van, aztán estére vagy másnap már húsz fok alá esik a hőmérséklet.

Sőt, az sem ritka, hogy egyik nap ledobnánk magunkról a nyári ruhát is, majd másnap elő kell venni az őszi kabátot, hiszen októberhez hasonló időjárás van. El lehet fogadni ezt a dolgot egy vállrándítással, “ez van, és kész”, majd alkalmazkodunk a kialakult helyzethez, csupán annyi a bökkenő az egészben, hogy egyáltalán nem áll be javulás az időjárásban, sőt.

A szakértők egyáltalán nem hisznek abban, hogy az időjárás magától javulni fog.

A tudomány emberei úgy tartják, hogy a következő két év nagyon kritikus lesz, ha semmilyen változást nem sikerül elérni, utána pedig már szinte lehetetlen lesz a beavatkozás a klímaváltozásba.

Hans Joachim Schellnhuber, a Potsdam-i Klímaintézet alapítója, már 2017-ben arra figyelmeztetett, hogy a Föld nem fog magától “meggyógyulni”, de gondatlanságunk következtében végzetesen megsérülhet 2021-ra.

Add Comment