DRÁMAI HÍR! Már csak napjai vannak hátra a csodálatos magyar színésznőnek!ORVOSAI PRÓBÁLJÁK MEG SZEBBÉ TENNI A CSODÁLATOS MAGYAR SZÍNÉSZNŐ HÁTRALÉVŐ NAPJAIT!

SZÍVSZORÍTÓ! ORVOSAI PRÓBÁLJÁK MEG SZEBBÉ TENNI A CSODÁLATOS MAGYAR SZÍNÉSZNŐ HÁTRALÉVŐ NAPJAIT

„Bevallom, irigyelem azt, aki előtt még ott az élet.”-írta meg a https://kiskegyed.blikk.hu/

„A születésnapomat a barátaimmal töltöttem, elmentünk ebédelni, utána egész nap csak a telefonomat kapkodtam, mert rengetegen hívtak, hogy felköszöntsenek – mondta boldogan a Star magazinnak a színésznő. – Nagyon meglepődtem, mert azt hittem, engem már elfelejtettek az emberek. Örülök, hogy nem így van, ezzel pedig nagyon boldoggá tettek. Nem hiába éltem, sok szeretetet kaptam most is. De bevallom, irigylem azt, aki előtt még ott az élet.” – árulta el Máthé Erzsi, aki néhány hete orvosai tanácsára kapott infúziós kezelést, elmondása szerint ezért hogy szebben teljen a hátralévő élete.-írta meg a Blikk.

Máthé Erzsi (Mertz Erzsi;[1] Budafok, 1927. május 16. –) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

ÉleteMáthé Erzsébet 1927. május 16-án született Budafokon Mertz Antal és Herchmann Anna gyermekeként.

Jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, de nem vették fel.[2]

1945-1948 között az Országos Színészegyesület színiiskolájának volt a hallgatója, ahol olyanok voltak a mesterei mint Rátkai Márton, Ascher Oszkár, Lázár Mária, Várkonyi Zoltán és Gobbi Hilda.[2]

1948–49-ben a Vígszínház tagja volt. 1949-1952 között a Pécsi Nemzeti Színház színésze volt. 1952-1983 között a budapesti Nemzeti Színháznak volt tagja. 1983-tól a Katona József Színházban játszik, alapító tag. 2012-ben lépett utoljára színpadra. 2003-ban díjat alapított, amelyet az évadzáró társulati ülésen adnak át a kiemelkedő teljesítményt nyújtó társulati tagnak.

2002. augusztus 26-án hozta létre a Máthé Erzsi Alapítvány a Koraszülöttekért, melynek célja a kora- és újszülöttek intézményen belüli és otthoni ellátásának támogatása.[3] 2006-ban még egy alapítványt alapított, melynek célja a Pécsi Nemzeti Színház, a Kaposvári Csiky Gergely Színház, valamint a határon túli magyar nyelvű színházak tagjainak, továbbá a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatóinak segítése.

2000-ben elnyerte a Nemzet Színésze címet.

A színészettől csak 84 évesen vonult vissza. Elmondása szerint a színház volt a családja, amelyhez a végsőkig ragaszkodott.[4]

Család1949-től Szendrő József színész felesége, 1957-től külön éltek. Első házasságából született gyermeke csupán egy évet élt.[5]

1965 óta férje Kéri László, mérnök volt. Férje Casablancán (Marokkó) kapott állást, ahova követte, egy évig élt kint, míg férje hét évet maradt az afrikai országban.[2]

Színpadi szerepeiA Színházi adattárban 2011. május 16.-i lekérdezéskor regisztrált bemutatóinak száma: 109.-írja a wikipedia.org

Add Comment