12 feleség, aki a legváratlanabb pillanatokban is képes egy kis humort csempészni a hétköznapokba

A mai világban bizony nem könnyű megőriznünk a szellemi fittségünket, ha pedig valakiknek, akkor az egész háztartást és családot felügyelő feleségeknek aztán tényleg még nagyobb teher nyugszik a vállán, mint másoknak. A véget nem érő főzés, takarítás és gyereknevelés közben pedig mi tagadás…olykor megfásul az ember.

Nem úgy az alábbi feleségek, akik minden felmerülő probléma ellenére, képesek voltak kellő humorral kezelni az életet, és egyúttal pedig időnként helyrerakni a sokszor szeleburdi férjeiket…

1 “Megbeszéltük a feleségemmel, hogy közösen fogyókúrázunk…ma teljesen véletlenül ráakadtam a dugi-édességkészletére. Ravasz…itt sosem kerestem volna.”

2 “A nejem vásárolt egy életnagyságú csontvázat, csak azért, hogy ezzel a látvánnyal fogadhasson, amikor hazaérek…”

3 “A feleségem nem valami jó szakács, tulajdonképpen csak és kizárólag szendvicseket tud készíteni, bár azt nagyon finoman. Éppen ezért elkereszteltem őt ,,szendvicskészítőnek”, ám láthatóan nem ült nála a poén, a minap ugyanis ez a meglepetés fogadott a munkába vitt szendvicsemben…”

4 “Kedvesem izgatottan, kuncogva várta, hogy végre kitakarítsam a szellőzőt. Nem értettem, mire ez a nagy felhajtás, majd mikor nekikezdtem, megpillantottam…”

5 “A férjem fogadott velem, hogy nem tudom levágni a lábszőrét, anélkül, hogy felébredne alvás közben. Természetesen az egészet le tudtam volna nyírni neki szálanként, ám inkább csak bele-bele nyírtam neki, grátiszként pedig kifestettem a lábkörmeit.”

6 “Feleségem otthon maradt, hogy kidekorálja kicsit a házat Halloween alkalmából. Mire hazaértem, ez a látvány fogadott a fürdőszobában…szerintem egy pillanatra meg is állt a szívem.”

7 “Feleségem főtt tojást csomagolt nekem a munkahelyemre…”

8 “A feleségem elutazott néhány hétre, üzleti útra. Még indulás előtt azt mondta, hogy hagy majd nekem egy kis meglepetést az ágyban, amitől remélhetőleg kevésbé fogok neki hiányozni…hááát…ölelgetem-fogdosom…de azért nem az igazi.”

9 “A feleségem azt mondta, hogy ültet valamit a kertbe, ami mindig rám fogja emlékeztetni. Pár órával később ezt a fotót küldte…majdnem elzavartak a munkahelyemről, úgy nevettem, amikor megláttam…”

10 “A feleségem ma munkába indulás előtt azzal vált el tőlem, hogy ,,rajtam fogja tartani a szemét”. Nem nagyon tudtam hová tenni a dolgot, mígnem… Jó, hogy neki ilyenekre van ideje és ereje reggelente.”

11 “A feleségem megkérdezte, hogy kérem-e a Twix csoki felét. Mondtam, hogy igen, persze…hát…nem egészen erre számítottam.”

12 “A feleségem ezt a meglepetést hagyta nekem a hálószobánk falán, a 10. (!) házassági évfordulónk alkalmából.”

Add Comment