18 baki fotó, amin olyan sok a balszerencse, hogy még nézni is fájdalmas

Mindannyiunknak voltak már rossz napjai. Volt, hogy bal lábbal keltünk fel, és olyan érzésünk volt, mintha az egész világ csak azon fáradozna, hogy kiszúrjon velünk és felbosszantson. Cikkünk hőseit elnézve azonban mégis szerencsésnek mondhatjuk magunkat, nekik ugyanis a legrosszabb rémálmaikat kellett átélniük.

A látványos kudarcaikról természetesen képet is készítettek, melyeket a közösségi oldalak világán osztottak meg az emberekkel, hogy hálásak lehessünk azért, hogy nem ők vagyunk.

1. Ez a lány rákente a fehérítőt a hajába, majd becsomagolta a haját egy Walmart-os szatyorba. A festék olyan erős volt, hogy feloldotta az üzletlánc nevét/logóját és rányomtatta a hajára.

2. “Lasagnát szerettem volna készíteni ebédre, íme a végeredmény.”

3. “Nagyszerű kezdése ez egy napnak.”

4. “Találkoztam az Állítólag… című sorozat sztárjával, Adam Savage-el, és megkértem valakit, hogy készítsen rólunk egy fotót.”

5. “Tegnap életemben először voltam golfozni. Ez a látvány fogadott, amikor visszamentem a kocsimhoz.”

6. “Épp az ereszt tisztítottam a tetőn, amikor senki nem volt otthon, majd nagy csattanást hallottam.”

7. “Ma reggel kiesett egy kávés pohár a szekrényből, egyenesen a müzlis tálamra.”

8. Bedugta a fejét egy üregbe, mert kíváncsi volt, hogy mi van benne.

9 “Az az 5 másodperces szabály vajon itt is érvényes?”

10. Mindig nézz az orrod elé, ha nem akarsz így járni.

11. Adó.

12. “Nem értettem, hogy miért nem érzem soha az automata légfrissítő aromáját.”

13. “Mosogatás közben valami ráesett a fejemben. Kiderült, hogy egy pókfészek volt a mennyezeti lámpában.”

14. “Elmentem megnézni a világ legmagasabb tornyát.”

15. “A bátyám műanyag vágódeszkán kezdte el sütni a pizzáját.”

16. “Így néz ki egy rossz nap egy tojásgyárban.

17. “Hmm. Pont, ahogy szeretem.”

18. “Korán reggel a sötétben pakoltam össze a cuccaimat, és kiderült, hogy az AirPods-om helyett ezt hoztam el magammal a munkába.”

Add Comment