18 alkalom, ami segít kicsit jobban megérteni, milyen egyedülálló apukának lenni

Sokan úgy gondolják, hogy az édesanyák sokkal jobban értenek a gyerekneveléshez, mint az apukák, de ez csak egy sztereotípia. Sok olyan édesapa van ugyanis a világon, akik különböző okokból kifolyólag egyedül maradtak gyermekükkel, és mégis képesek úgy nevelni őket, hogy azt sok édesanya megirigyelhetné.

Épp úgy, mint a mot következő édesapák, akik két szülő feladatát próbálják meg ellátni egyedül, melynek eredményeképpen hol szőnyeget szőnek, hol pedig körmöt festenek vagy épp süteményt sütnek.

1. “A fiam tűzoltó szeretne lenni, én pedig segítettem neki, hogy egy kicsit közelebb érezhesse magát az álmához.”

2. “Ha egy kislányt nevelsz egyedül, akkor bizony meg kell tanulnod körmöt festeni.”

3. “Két lányt nevelek egyedül. A legidősebb szeretett volna egy „gonosz” tortát adni a húga születésnapjára, én pedig segítettem neki. Ilyen lett!”

4. “Nem számít, mennyire nehéz…a gyerekeim mosolya minden pénzt megér.”

5. “Szépen lassan megtanulom az apró, de fontos készségeket.”

6. “Az első Minnie-egér (Mickey-egér barátnője) formájú palacsinta iránti próbálkozásom eredménye.”

7. Vagy legalább megengedni, hogy ő fesse a tiédet.

8. “A legnagyobb örömöm az életben. Minden egyedülálló apukának üzenem: kitartás, a gyerekeiteknek szükségük van rátok!”

9. “A lányom azt mondta, ideje szépítkezni.”

10. “A fiam futball csapata megnyerte a helyi bajnokságot, ezért megkérdeztem tőle, hogyan szeretne ünnepelni, mire azt válaszolta: “horgászni szeretnék menni veled, apa”. Egyedülálló apukaként nem is kívánhatnék többet.”

11. Egy édesapa még a nehéz helyzetekben is leleményes.

12. “A lányom megkérdezte, hogy mikor tanítom meg őt borotválni a lábát. Nos, ez a nap ma volt.”

13. Néhány egyedülálló apuka példátlan magasságokat ér el ebben a mesterségben.

14. “Az első Halloweenem egyedülálló apukaként.”

15. Egy egyedülálló apuka első Pókember-tortája.

16. “Az éjszaka fogtündér járt a fiamnál.”

17. “Nem könnyű egyedülálló édesapának lenni, de pontosan tudom, hogy más apáknak sincs könnyű dolguk.”

18. Egy szingli apukából lett hercegnő öröme.

Add Comment