Zente csodálatosan gyógyul – Kíváncsiak vagyunk, hányan örülnek a hírnek

Annyira menő! Ezért gondoltam, hogy Zentének is legyen!Képeken a vagány, kivarrt kismanó! (természetesen csak egy póló, ráadásul még bele is kell hízni ) Most pedig egy kicsit komolyabb téma :


Az előző bejegyzést úgy kezdtem, hogy sokat gondolkoztam megmutassam-e az állós videót. Most elmesélem azt is, hogy miért. Nem szeretném hamisan azt a illúziót kelteni, hogy Zente heteken vagy hónapokon belül járókepes lesz. Ez még a legoptimistább becslésem szerint is minimum 2 év és rengeteg munka eredménye lesz. Egyelőre nagyon együttműködő és elszánt ő maga is, de azért idő közben biztosan fog változni hiszen nő, fejlődik a személyisége.Valószínűleg lesz hullámvölgy… Talán nem is egy, de a célt biztosan el fogjuk érni egyszer!Az SMA babák izomzata végletekig hypoton. (nagyon-nagyon laza)Szokták őket, gumi vagy rongybabábak hívni.Sajnos nem túlzás. Tényleg olyanok. Zente is küzdött azzal, hogy amikor a karomba vettem rövid idő után már a kis fejét sem tudta megtartani. Akár egy újszülött. Ezért csoda, hogy most megáll pár másodpercre.Ebben a néhány másodpercben viszont az összes ereje benne van, tehát nagyon sokat kell még erősödnie, ami minden napos fejlesztéssel és különböző segédeszközökkel lesz elérhető.

Én magam egy nagyon realista optimista vagyok. (már ha létezik ilyen, bár egy biztosan… én… )Ennek ellenére be kell valljam, hogy sem a felülésre, sem pedig az állásra nem számítottam ennyire hamar. Sokszor elképzelem, hogy Zente már iskolás. Nem cikkeznek róla minden nap, de valakinek eszébe jut… Ohh mi lehet azzal az SMA-s kisfiúval? Jön egy riporter és Zente maga meséli el, hogy köszöni jól van. Éppen negyedikes. Van kedvenc tantárgya, hobbija, rengeteg barátja és jól beszél angolul. Addigra már annyi mindenen túl leszünk. 🙂 Olyan erős személyiség. Napról napra nagyobb a szókincse. Imádjuk, ahogy ébredéstől altatásig magyaráz, és persze énekel!