30 titkos tény, amit Szaúd-Arábia lakosai sosem fognak elmesélni a turistáknak

Szaúd-Arábia a világ egyik legzárkózottabb országa. Hercegek és hercegnők százai élnek itt, nyáron pusztító meleg van, a helyiek pedig szépségversenyeket rendeznek a tevéknek. Elöljáróban ennyit.


Nagyon szeretünk utazni a világban, mind fizikailag, mind pedig virtuálisan. Mivel valószínűleg sosem lesz alkalmunk személyesen elutazni ebbe az országba, ezért összegyűjtöttünk néhány titkos érdekességet erről a rejtélyes helyről, amit valószínűleg egyetlen utazási magazinban sem fogunk megtalálni.

A 80-as évek elején az ország hatóságai bezárták az összes mozit, ezért a gazdagabb lakosok a szomszédos Bahreinbe vagy Dubajba kell menniük, ha kíváncsiak a legújabb hollywoodi mozifilmekre.


Tavaly a tilalmat megszüntették, és egy luxus mozit építettek, amiben a Fekete Párduc című filmet vetítették először. Igaz, a szigorú cenzúra miatt alaposan átalakították a filmet – például az összes csókjelenetet kivágták.


A mozifilmek szerelmeseinek azonban jócskán a zsebükbe kell nyúlniuk, ha mozizni akarnak, egy mozijegy 130 szaúdi riyalba kerül, vagyis átszámítva körülbelül 12 ezer forintba.

Szaúd-Arábia fő vonzereje a hatalmas bevásárlóközpontok, ahol több száz üzlet és kávézó található egy helyen. Itt kóborolhatunk a butikok között, cseveghetünk a barátainkkal és élvezhetjük a kellemes időtöltést. Az átlagos nyári hőmérséklet 39-45°C között van, tehát az utcán sétálgatva városnézés felejtős.


Szaúd-Arábiában minden híres világmárka ruhái megtalálhatók, azonban vagy egy érdekesség: a ruhaboltokban nincsenek próbafülkék. (kivéve a legnagyobb nyugati márkák butikjait) A nők szemre vásárolják a ruhákat, amiket aztán csak hazaérve, otthon tudnak felpróbálni.


Az éttermek és kávézók két külön teremre vannak osztva, az egyedülálló férfiak és a családos férfiak számára. A házastársak és a nem házas nők is tartózkodhatnak a családi teremben, de az egyedülálló férfiak termébe a férfiakon kívül senkit nem engednek be.

Minden kirándulást úgy kell megtervezni, hogy figyelembe kell venni az ima idejét. Naponta ötször ugyanis az ország kötelező ima szünetet tart. Ilyenkor az üzletek, benzinkutak és kávézók nem működnek.


Pár évvel ezelőttig minden könyvön, magazinon, csomagoláson, CD-borítón, stb. látható csupasz testrészt átfestettek. A karok, a vállak, de néha még a női arcok mutatása is tilos volt. Ma ez az erős cenzúra egyre ritkább.

Tavaly szeptemberig a turistákat nem engedték be az országba. Kivételt ez alól csak a Mekkába és Medinába érkező munkások és zarándokok jelentettek.


Most már bárki igényelhet turisztikai vízumot és megnézheti ennek az ókori országnak a nevezetességeit. A női turisták számára számos engedményt hoztak – például egyedül is foglalhatnak hotelszobákat, és abaya nélkül is sétálhatnak az utcákon. (ez az a laza ruha, ami elrejti az alakot)

A közelmúltig a nőknek minden nyilvános helyen fekete abayát kellett viselniük, illetve elrejteni a kezüket és az arcukat niqāb-bal takarni. Tilos volt a feketétől eltérő színű ruhák viselése. Manapság ezt a szigort jelentősen enyhítették, a szaúdi nőknek nem kell eltakarniuk az arcukat, elég csak sálat viselni a fejükön.


Az országnak egy speciális vallási rendőrsége van, amit Mutavviún-nak hívnak. Valójában hivatalosan ezek nem is rendőrök, hanem sokkal inkább harcosok. A Mutavviún tagjainak a feladata, hogy megakadályozzák az illegális anyagokkal történő kereskedelmet, gondoskodjanak arról, hogy az emberek ne öltözzenek túl lengén, és megakadályozzák például a szerelmespárok nyilvános helyen történő „tisztességtelen” viselkedését – például, ha megfogják egymás kezét.


Korábban az erkölcsi normák megsértéséért botozást vagy börtönbüntetést kaptak a vétkesek, de ma már először csak szóban figyelmeztetik az embereket.

2018-ig Szaúd-Arábia volt az egyetlen ország a világon, ahol a nőknek az egészségük biztonsága érdekében tilos volt gépjárművet vezetniük.


Alig néhány évvel ezelőttig minden nőnek volt egy férfi gyámja. Az ilyen gyámok nélkül nem beszélgethettek hivatalos személyekkel, és nem intézhettek bürokratikus ügyeket. A dolgozó nők még az üzleti utak végett is csak a férfi testvérük vagy a férjük kíséretében ülhettek repülőre.

A tevék Szaúd-Arábiában a büszkeség és az ország szimbólumai. Rijádban például évente szépségversenyt rendeznek ezeknek az állatoknak. A legszebb állat tulajdonosa díjat kap – átszámítva több mint 50 millió dollárt!
Nincs elég teve az országban, hogy mindenkinek jusson, ezért Ausztráliából importálják az állatokat.


Ha már az importálásnál tartunk, van még egy másik érdekesség: Szaúd-Arábia homokot importál Ausztráliából. Erre azért van szükség, mivel az ottani homok különleges, ami miatt jól felhasználható az építkezésekhez.

A szaúdi uralkodó dinasztia mintegy 15 ezer emberből áll. Épp ezért elég nagy a valószínűsége annak, hogy az utcán sétálva egy herceg vagy hercegnő sétál el mellettünk. A szaúdi uralkodók tartják magukat a gazdag keleti uralkodók hírnevéhez, és szó szerint két kézzel szórják a pénzt.


Egyébként az uralkodó dinasztia teljes vagyonának 40% a női tagok kezében van.

Szaúd-Arábia az őrült autósok paradicsoma. A helyiek híresek az őrült vezetési stílusukról, a gyorshajtási függőségükről és a közlekedési szabályok figyelmen kívül hagyásáról.


A tömegközlekedés azonban nagyon rossz: az ország fővárosában, Rijádban például (ahol közel 9 millió ember él) csak 6 buszjárat található.

2012-ig a szaúdi nők nem vehettek részt nemzetközi sporteseményeken. Ma már az ország női focistáit és futóit nagy tisztelet övezi külföldön.


A szaúdi nők körében a legnépszerűbb sport meglepő módon a futball. Az első női labdarúgó válogatott még fedett termekben edzett, hogy ne zavarjon másokat.

Szaúd-Arábia a legfiatalabb nemzet a Földön: a lakosság fele még nincs 50 éves. Az ország lakosságának 38%-a pedig munkavállaló bevándorló.


Az országban semmilyen módon sem szabályozzák a minimálbért, de statisztikák szerint az átlagos fizetés a magánvállalatoknál körülbelül 7339 szaúdi riyal, vagyis körülbelül 630 ezer forint.


Ahhoz, hogy szaúdi állampolgárrá válhassunk, a külföldieknek pontokat kell gyűjteniük. A szaúdi útlevél megszerzéséhez legalább 23 pontra van szükség. A mérnöki vagy orvosi doktori fokozat például +13 pontot ér, de -3 pont jár például, ha nők vagyunk, és -1, pont jár minden gyerek után.


A legtöbb munkavállalási céllal érkező bevándorló zárt településeken él. Ezek egyfajta magas falakkal körbevett minifaluk, amiket katonákkal védenek, és ahol jellemzően sokkal lazábbak a szabályok, mint az ország más területein.

A szaúdi emberek hatalmas esküvőket tartanak, rengeteg vendéggel és ajándékkal fűszerezve. A férfiak és a nők azonban gyakran külön-külön ünneplik az esküvőt, az sem ritka, hogy eltérő napokon.


A szaúdi menyasszonyoknak az állam átszámítva körülbelül 16 ezer dollár házassági támogatást nyújt, de csak akkor, ha a lány árva. A közelmúltig az árva lányok nem is álmodhattak arról, hogy megházasodnak, ezért életük végéig elzárt intézményekben éltek.

Add Comment