Már temetőgondnoki munkáját is elveszítette a legendás magyar színész.Mi lesz vele?

Uncategorized Admin Friday 19th August 2022
Februárban lesz 73 éves Gáti Oszkár, aki szinkronszínészként is remekelt.
A Jászai Mari-díjas művész mások mellett Sylvester Stallone, Arnold Schwarzenegger és Jean-Paul Belmondo magyar hangja.
Gáti Oszkár most teljesen kétségbe van esve, hiszen jelenleg nincs munkája.
Be kellett zárnia győri kis színházát és tavaly elveszítette temetőgondnoki állását is.
Miután tíz évvel ezelőtt felmondott a Győri Nemzeti Színházban, saját színházat alapított, a Menház Színpadot,
aminek nem csak megteremtője, fenntartója, igazgatója, hanem a jegypénztárosa is ő volt.
Nagy sikere volt a színháznak, szinte mindig teltházzal játszottak, de a megszűnt TAO-támogatás miatt idén kénytelen volt bezárni.
Tavaly pedig elveszítette mellékállását is, pedig nagyon kedvelte ezt a tevékenységet is, mert a negyvenévnyi zsivaj után csendre vágyott.
Vezető színészből a győri zsidó temető gondnoka lett.
Az idei évben még nem tudja mit fog csinálni, de bízik abban, hogy újra színpadra fog állni.
Úgy érzi, hogy 5 gyermek édesapjaként nem sokat tétlenkedhet. Ugyan már két felnőtt korú gyermeke van első feleségétől, a három kisebb második házasságában született.
A legkisebb gyermeke 3 éves.

6.2 ezer Megosztás

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.